Nyár elején készült a fotó, mikor a rókakölyök elszakadt családjától és egyedül maradt a nagyvilágban. Kíváncsian és még vakmerően érdekelte minden, talán ennek is köszönhető a közeli kép.
A kép napkeltekor készült. Az egyik sas a másik felé repül. A hajnal varázsa, hogy a hold még fent volt, amikor a nap kezdett felkelni.
A szitakötők megunhatatlanok, változatos fotótémát nyújtanak. Újra és újra elkápráztatnak, meglepnek valamivel. Ez a kép a kedvenc fotós "vadászterületemen", a Sió-csatorna környékén készült a kecses légivadászokról.
Idén nyáron több éjszakát és hajnalt is kint töltöttem a kiskunsági pusztán, hogy a hangyalesők életét, de leginkább repülésük sokszínűségét örökíthessem meg. Több tucat éles kép született, ezek lettek talán a legjobbak.
Mikor az ember kimegy a lovak közé, elvész. Csak leülök és nézem ahogy vannak, ahogy egymással törődnek. Ez is egy ilyen pillanat volt. Kb. 10 percig voltak így. Egymáshoz értek, finoman harapdálták egymást, én meg csak néztem őket.
A Bükki Nemzeti parkban egy túra alkalmával lettünk figyelmesek a jellegzetes "huhogó" bagoly hangra. Rövid keresés után észrevettem a hang tulajdonosát. Ez a gyönyörű uhu nézett farkasszemet velem és a 400 mm-re állított optikámmal. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy egy ilyen ritka egyedet sikerült lencsevégre kapnom.
A beszűrődő napsütés színházi előadás érzetét keltette bennem, ahogy a két szurikáta hosszú perceken át pózolt a kamerám előtt.
Túrázás közben különleges mezőre bukkantam. Csodaszép apollólepkék birodalma ez az eldugott terület a hegyek között. A naplementét természetesen már ott töltöttem, és jó néhány hajnalt is.
A füsti fecskék szinte mindig röptükben táplálkoznak. A többi fecskefajhoz képest sokkal alacsonyabban szállnak, szinte súrolva a föld vagy a víz felszínét.
A hófehér kiskócsag zsákmány után kapkod és röpdes a reggeli erős napfényben a Sajó sekély csobogóján.
Egy ismerősöm lovardájában gyakran történik valami kedves látnivaló, vagy ha éppen nem, mi kitalálunk egyet. A kakas sikeresen megülte a csacsit és az eső utáni naplemente kellemes hátteret is adott hozzá.
Már lement a nap amikor erről a cirmosról készült ez a portré kép. A szemei gyönyörűek voltak. Nagy telével készült a fotó.
Többször láttam ezt a nyusztot ugyanazon a nyiladékon a berekben, de mindig kora hajnalban, amikor a fotózáshoz kevés volt a fény, és a távolság is elég nagy volt köztünk. Tulajdonképpen az első alkalommal nem is tudtam megállapítani, hogy mit is láttam (pedig távcsővel vettem észre), mert annyira gyorsan szaladt át előttem. Az esetek döntő többségében ugyanabba az irányba tartott, és mivel jól ismerem a területet ezért tudtam, hogy amerre tart, onnan kb. 200-250 méterre van egy másik nyiladék. Arra gondoltam, hogy ha elmegy a nyiladékig, és mire odaér, talán egy kicsit több lesz a fény is, úgyhogy megpróbáltam bevárni a nyiladékon, hozzávetőlegesen abban a magasságban, ahol előzőleg láttam. Ezt kipróbáltam párszor, (hozzáteszem a legfontosabbat, csak akkor próbálkoztam, ha megfelelő volt a szélirány), és nem jártam sikerrel, úgyhogy azt feltételeztem, talán el sem megy a nyiladékig vagy hamarabb megy át rajta. Pár nap múlva tettem megint egy próbát, viszont legalább 10-15 perccel később értem a szóban forgó nyiladékra. Meglepődtem, amikor kb. 30-40 méterre tőlem kijött a nyiladékra, és elindult az irányomba. Azonnal hasra vágtam magam, csak reménykedtem, hogy nem vett észre, és közelebb fog jönni. Ez hála istennek így is történt, de minél közelebb jött, annál jobban kezdett gyanakodni, úgyhogy amikor két lábra állt egyből elkezdtem fotózni. Pár kattintás, és hűlt helye lett, pillanatok alatt eltűnt. Párszor láttam még, de csak távcsővel figyeltem, mert nem szerettem volna őt többször zavarni. Azt hiszem így is elégett lehetek, mert szabadon, etetés és egyéb más csalogatási módszerek nélkül sikerült lefotózni ezt gyönyörű, elég rejtőzködő életmódot folytató állatot.
Roxy és most már a családja is, rendszeresen látogatják Vérteskozmát, és minden alkalommal új arcukat mutatják. Megjelennek szinte mindegyik udvarban, benéznek az ablakokon, rendet raknak az istállóban, és jól megfigyelik a falu lakóit a bokrok mögé bújva. Megfigyeléseink során, sok - eddig nem ismert - érdekesség derül ki a rókák rejtett életéről.
A mindössze 2 mm-es hosszúcsápú ugróvillások megfigyelhetőek télen is, amint a hó felszínén keresik korhadó növényi anyagokból álló táplálékukat. A fagyos szilánkok között vagy az olvadó hólében keresgélő, sokszor szinte a láthatatlan nagyságrendbe eső bámulatos fajok formavilágát csak rendkívül erős nagyítással örökíthetjük meg.
Örömmel vettem észre, hogy az esős idő után előbújnak a csigák, és vannak köztük egészen aprók is. Ez a kis példány nagyon bátran viselkedett a fényképezőgép előtt.
A fényképen egy menyét látható, aki tél idején nagyon éhes volt ezért nappal sikerült megfigyelnem. Általában éjszaka vadászik. A víz közelében keresett magának táplálékot.
A képen látható mókus egészen kényelmesen érzi magát fák törzsén lógva, fejjel lefelé. A kép egy ilyen pillanatot örökít meg.
Vörös mocsárrák fenyegetőzik egy rence mellett a nádasban. A fényképezőgépet akváriumba helyeztem, hogy bele tudjam meríteni a vízbe, a rákot pedig vakufénnyel derítettem meg az erős napsütésben.
Egy hideg téli reggelen, amikor a hőmérséklet mínusz 10 fok alá csökkent, sikerült megörökítenem egy különleges pillanatot a természetben. Hosszú órákon át teljes figyelemmel kísértem a sasokat, ahogyan a magas ég alatt cirkáltak, és a szél lebegett a szárnyuk alatt. Az idő lassan telt, aztán hirtelen két hatalmas rétisas emelkedett fel a távoli horizont fölé. Azonnal éreztem a feszültséget a levegőben, ahogyan a két ragadozó összecsapott. A sasok küzdelme pár percig tartott, majd hirtelen, olyan gyorsan, ahogy érkeztek, el is váltak egymástól és tova szálltak.
A kép készítése közben számtalanszor megfigyeltem, hogy a madarak a táplálékért való küzdelmük során mennyire emberi viselkedést mutatnak.
A képen kis téliaraszoló (Operophtera brumata) látható. Ez egy érdekes lepke, melynek nőstényei röpképtelenek, a hímek pedig téli estéken keresik a nőstényeket. Egy halszemobjektívvel, hosszú expozíciós idővel próbáltam megörökíteni a lepkéket repülés közben. A lepkét vakuval világítottam meg, majd a gépet elforgatva kaptam ezt az érdekes hátteret.
Tavaszi ébredésüket követően a patkósorrú denevérek alkonyatkor elhagyják alvóhelyüket és táplálkozni indulnak, hogy a téli hibernációt követően elvesztett tartalékaikat pótolják és megerősödjenek.
Csodás délutánt töltöttem egy Dabas környéki mezőn. Gyönyörű fények voltak, szépséges lepkék repdestek körülöttem. Szerencsémre ez a példány percekig fürdőzött a fényben mielőtt tovaszállt.
A kép készítése közben számtalanszor megfigyeltem, hogy a madarak a táplálékért való küzdelmük során mennyire emberi viselkedést mutatnak. Persze nem az ő viselkedésük hasonlít a miénkre.
A kazánház lakója, akit annyira sikerült magamhoz szoktatni, hogy már fókusz távolságon belül jött hozzám. Már a gépet kellett visszahúzni, hogy fókusz találjon rajta a gép.
A barna varangy viszonylag nagy, erőteljes testfelépítésű békafaj. Vizes élőhelyek közelében tavasszal könnyen megfigyelhetjük őket. Ilyenkor zajlik a barna varangyok (Bufo bufo) násza, amely során a hímek rákapaszkodnak a nőstényekre arra várva, hogy az általuk lerakott petéket megtermékenyíthessék. A nőstény a fekete színű petéket a vízbe rakja hosszú, kétsoros zsinórban a növények köré. A képet kora tavasszal a Börzsönyben készítettem. A hagyományos fényképezőgépemnek nincs vízhatlan tokja, így úgy döntöttem, a vízhatlan mobilt használom. A békák olyan közel jöttek, és egyáltalán nem zavartatták magukat, hogy karnyújtásnyira tudtam őket fotózni.
Az elmúlt évek nyárestéi nem múlhattak el a védett dunavirág kérészek (Ephoron virgo) tömegrajzásai nélkül, így a széles körben ismert tiszavirágzás mellett a dunavirágok is egyre inkább reflektorfénybe kerülnek. Több évtizednyi szünet után újra megjelentek, és mára a teljes Duna-szakaszon és sok mellékfolyóján ismét repülnek.
Kanyargós szillevéldarázs és az általa megrágott levél makrója. A levél erezetének piros színe az általam használt vaku ellenfény + piros szűrő.
Hosszas megfigyelés után sikerült elfogadható fényeknél megörőkítenem ezt az éjjeli ragadozó madarat.
A kormorán csőre nemcsak a halakban tud kárt tenni, hanem kiváló eszközként szolgál, ha nyomatékot kell adni szándékának.
A kormoránok rendkívül ideális testfelépítésüknek, összehangolt vadásztechnikájuknak és telepes költésüknek köszönhetően kiemelten sikeres madarak. Rátermettségüket bizonyítja, hogy sós és édesvízi, tavi és folyami, természetes és épített környezetben is egyaránt jól érzik magukat.
A pár napos tőkés réce fióka aktívan fogdossa az éppen nagy számban rajzó szúnyogokat a nagyhegyesi Elepi-halastavon. A kis kacsák már a tojásból való kikelésük után rövid idővel önálló táplálkozásra képesek, de csak ritkán lehet megfigyelni, ahogy "vadásszák" a rovarokat. A villámgyors mozdulatot csak extrém rövid zárdővel sikerült megörökíteni.
Nászidőszakban a hím billegetők saját tükörképüket is vetélytársnak hiszik, és fenyegetően lépnek fel vele szemben.
A darvak családi kötelékekben maradnak a teljes, több ezer kilométeres vonulási út során. Krúgatásuk az őszi magyar pusztaság legjellegzetesebb hangja.
Ez a fotó a sármelléki régi vasúti vonalon készült. Ez a szarvasbika minden napfelkeltekor felment a vasúti töltésre, és onnan kiabálta szét, hogy milyen szerelmes.
2023 májusában, 27 nap alatt több mint 200 órát töltöttem egy olyan leshelyen, amelynek környezetében a magyar puszta ikonikus madárfajait kaphattam lencsevégre, és számos extrém pillanatot örökítettem meg. Nem csak a táplálékszerzés közben kerülhetnek összetűzésbe, de olykor egymással versengtek a legjobb fészkelőüreg elfoglalásáért is.
Bölömbika. A felvételt egy télen gőzölgő termál-tavon, vad környezetben, lesből sikerül elkészítenem.
Havi egy alkalommal szoktam járni a Szegedi Fűvészkertbe fotókat készíteni. Ez alkalommal nyitás előtt érkeztem, és gondoltam a bejárat környékén lévő sövényeken menézem a makró világot. Ott tárult a szemem elé egy katicabogár, amelyen a reggeli harmatcseppek csak növelték a gyönyörű jelmez összhatását.
„Milyen fajta ez a felmosóhoz hasonlító kutya?“- tették fel rajongva fotózás közben a turisták a kérdést. Bár a magyaroknak természetes jelenség a pulik látványa, ma már ritkábban találkozunk velük. Fotóimmal azt szeretném bemutatni, csodás városunkon keresztül, hogy miért olyan különlegesek ezek a kutyák, és miért hívjuk őket magyar hungarikumnak.